Nyerje meg 1 ft-ért vagy fix 278 ft-os áron.
Malajziából érkezik 20-38 nap szállítási idővel. A postaköltség ajánlottan 990 ft.
1 db/küldemény
Válasszon színt!
ph/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-02 03:33 .
2017. július 31., hétfő
3060 Képcsarnokos Piri Kálmán műteremben - Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Olaj farost képcsarnokos festmény, jelezve jobbra fent PIRI KÁLMÁN.
Hátulján képcsarnokos papírvignetta, rajta felirat:
Piri Kálmán, a kép címe Műteremben, 2438 Ft.
Keretezve, üveg mögött lévő kép.
Hibátlan, jó kondíciójú darab.
Piri Kálmán
festő
Születési hely: Sopron
Születési dátum: 1908
Honlap:
Kiállítások az adatbázisban:
Mesterei: Glatz Oszkár.
1926-27: Iparművészeti Iskola; 1927-31: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Glatz Oszkár. Sopronban élt nehéz körülmények között, 1935-ben a fővárosba költözött. 1938-tól rajzoló volt a Honvédelmi Minisztériumban. Hadifogság után dekorációsként dolgozott. Festett a kecskeméti művésztelepen. Az expresszionizmus szellemét a realizmussal társító festményein a kisváros, a polgári élet iránti nosztalgiát fogalmazta meg. Szívesen festett visszafogott színhangulatú enteriőröket, tájképeket is.
Egyéni kiállítások1949 ? Műcsarnok, Budapest1977 ? Kisfaludi Strobl Terem, Zalaegerszeg (kat. ).
Művek közgyűjteményekbenMagyar Nemzeti Galéria, Budapest.
IrodalomLÁSZLÓ GY.: ~ kiállítása (kat. bev., Kisfaludi Strobl Terem, Zalaegerszeg, 1977).
Salamon Nándor
Forrás: artportal. hu
Termékeim között több Piri Kálmán található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több enteriőr található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( műterem mű terem festő festészet festőszoba festő szoba )
Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-05 06:34 .

185/60 R14-es Prelli Cinturato p6 4X100-as MELBER alufelnin (Suzuki, Toyota, Opel stb.) - Jelenlegi ára: 29 800 Ft
Eladó a képen látható 4db 185/60 R14-es Prelli Cinturato gumiabroncs alufelnire szerelve.
2011-ben vásárolt, kevesett futott (7-8mm profilmélységű).
Az alufelni Melber gyártmányú, ET35-ös, 4X100-as ostókörrel rendelkezik. A festése nem tökéletes, középkupakok hiányoznak.
Személyesen Budapesten vagy Gödön átvehető.
Jelenlegi ára: 29 800 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 18:21 .

Kültéri rovarriasztó matrica - Jelenlegi ára: 1 Ft
Több darab aukcióim között! Szállítás Kínából 2-5 hét. Postaköltség 695 ft. A posta nem összevonható.
MINDEN 1 FT-RÓL!
jus/
Ragassza fel az ajtóra/falra a bogarak messze elkerülik.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-01 04:52 .

MACSKABÚTOR,CICABÚTOR,KAPARÓFA ingyenes szállítással új - Jelenlegi ára: 35 000 Ft
CICABÚTOR
CICÁJA KEDVENC PIHENŐHELYE LEHET.
szállítási idő: 4-5 munkanap
leütés előtt érdeklődj van-e még. köszönöm
Jelenlegi ára: 35 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 08:43 .

Grand Theft Auto San Andreas (GTA San Andreas) Playstation2 Ps2 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képen látható Grand Theft Auto San Andreas Playstation2 játékszoftver, szép megkímélt állapotban, kis füzettel és térképpel -a lemez is szinte karcmenmtes állapotú-.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 14:36 .
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 14:36 .
SATA kábel 0,45m 7 tűs egyenes csatlakozóval ATA- - Jelenlegi ára: 550 Ft
1) 7 tűs Serial ATA II aljzat - ajzat egyenes csatlakozóval szerelt kábel
2) FM PE szigetelés.
3) Hossz: 0, 45m
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 02:36 .
Maildor - Cooky 3D matricák - Katica - Jelenlegi ára: 600 Ft
A Maildor jóvoltából a gyerekek 3D-s, domború, édes kis katicás matricákkal díszíthetik fel kedvenc tárgyaikat, vagy éppen szobájuk egyes elemeit. A csomag közel 34db 3D-s matricát tartalmaz! (A terméket 8 napig bontatlan csomagolásban tudjuk cserélni. )
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2017-08-10 14:24 .
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2017-08-10 14:24 .
MACSKABÚTOR,CICABÚTOR,KAPARÓFA ingyenes szállítással új - Jelenlegi ára: 40 000 Ft
CICABÚTOR
CICÁJA KEDVENC PIHENŐHELYE LEHET.
szállítási idő: 4-5 munkanap
leütés előtt érdeklődj van-e még. köszönöm
Jelenlegi ára: 40 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 08:43 .
CICÁJA KEDVENC PIHENŐHELYE LEHET.
szállítási idő: 4-5 munkanap
leütés előtt érdeklődj van-e még. köszönöm
Jelenlegi ára: 40 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 08:43 .
UTP kábel rj45 modul dugó(8p8c) dugó 30db 28FT/DB - Jelenlegi ára: 840 Ft
SAJ11292563RJ45-ös CAT5 csatlakozó RJ45-ös CAT5 csatlakozó.
Merev kábelhez.
Szín: PIROS
Kiszerelés: 30db/csomag AZ ÁR 30DB-RA VONATKOZIK.
Jelenlegi ára: 840 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 02:53 .
Strasszos szalvétagyűrű - barna - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Szalvétagyűrű - 10 db/ csomag
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
Autó illatosító 1 pár panda - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK KÜLFÖLDRŐL, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ!!
Válasszon színt, nyeremény után egyeztetünk. 1 pár/csomag
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-31 20:10 .

Hankook nyári gumi szett 165/70/R14 - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Eladó Szinte vadi új Hankook Kinergy eco márkájú nyári gumi szett. (4db) 165/70/R14
Kb 2 hónapot futott gumik. Hibátlan, újszerű állapotban vannak!
A gumik csak egyben eladóak!
Nem adom fel postán, csak személyes átvétel lehetséges, fizetes csak kp.
Licitet nem törlök.
Garancia nincs!
Kérem, hogy a vevő leütés után 3 napon belül vegye fel a kapcsolatot és egyeztessen az átvétellel kapcsolatban!
Ellenkező esetben negatív az értékelés.
Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 19:04 .

Teás fémdoboz - Overseas Trading Corporation - Jelenlegi ára: 500 Ft
Üdvözlöm!
Egyéni vállalkozóként minden termékemről számlát adok. Személyes átvételt nem igazán tudok vállalni. Postaköltség minden esetben az aktuális postai díjszabás szerint, összege a szállítási opciótól függ (csomagautomatába, postára, vagy házhoz küldjem), amit a Vevő választ. Mindig gondosan csomagolok, több terméket tudok egy csomagban küldeni, így elég egy postadíjat fizetni. Ha az ár kicsit magas, írj - biztosan megegyezünk : )
Antik régi angol fém doboz pléhdoboz, teásdoboz
Alján jelzett, domború felirat: Overseas Trading Corporation LTD Jersey
England
Képen látható állapotban. - Kisebb felületi rozsdafoltokkal.
Festett címkének nyomát sem látni (valószínűleg egy egyszerű ónozott doboz volt, minta nélkül).
Mérete: 15 cm * 9. 8 cm * 6 cm
Súlya: 135 gramm
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 16:23 .

Malaguti F15 kábelköteg - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Malaguti F15 kábelköteg.
Fotókon látható.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 22:26 .
Fotókon látható.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 22:26 .
PHENOM LED SZALAG 5M 60L HIDEG FEHÉR - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
41006C - LED szalag
Rejtett- és dekorvilágításra; útvonalak, lépcsők kihangsúlyozására egyaránt alkalmas. A külön megvásárolható tápegység teljesítményének függvényében toldható. A tápegység nem tartozék. Csatlakozó típusa: blankolt vezeték.
AZ ÁR 1 TEKERCSRE VONATKOZIK AZAZ 5M-RE
Hossz:
5 m
LED/méter:
60
Színhőmérséklet:
HIDEG fehér 6000K
Fogyasztás:
4, 8 Watt/m
Működési feszültség:
12V DC
Védettség:
IP20
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 12:53 .
Szemhéjtus - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 695 ft nem összevonható más termékkel.
sea/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-01 03:36 .
sea/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-01 03:36 .
Daniel Klein Prémium férfi karóra_DK11278-3 - Jelenlegi ára: 18 220 Ft
KÉSZLETEN Azonnal szállítjuk!
1 év garanciával!
A karórához nem tartozik díszdoboz, ajánljuk figyelmébe a kiegészítőként megvásárolható Daniel Klein díszdobozt.
Férfi karóra
Japán elemes kvarc óraszerkezet
Kör alakú tokozás
Nemesacél tok
Tok színe: sötétbarna
Szíj anyaga: bőr
Szíj színe: sötétbarna
Számlap színe: sötétbarna
Kristályüveg
Vízállóság: 5 ATM
Funkció: naptár, nap
Tok méret: 45x50 mm
Csat/szíj hossza(tokkal együtt): 24 cm
Jelenlegi ára: 18 220 Ft

Karácsonyi LED-es hókristály mini fényfüzér mlc 1 - Jelenlegi ára: 997 Ft
• beltéri
• 10 db fehér színű LED
• átlátszó vezeték
• be/ki kapcsolóval
• tápellátás: 2x1, 5 V (AA) elem (nem tartozék)
mlc 10h
Jelenlegi ára: 997 Ft
Az aukció vége: 2017-08-21 02:54 .
2017. július 30., vasárnap
Hamutartó kamera mozgásérzékelővel 4GB - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Hamutartó formájú rejtett kamera.
Egyszerűen helyezze az asztalra és a távirányítóval működésbe hozhatja.
Több funkció közül választhat:
Hangfelvétel
Foto készítés
Videó készítés
Mozgásérzékelős videó készítés
Főbb paraméterek:
beépített 3. 7V/1200mAh akkumulátor
Video formátum: AVI
Felbontás: video 640x480 foto 1280x960
4GB beépített memória
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-10 09:37 .

Szivárvány LED Fidget Spinner - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nyerje meg 1 ft-ért vagy fix 278 ft-os áron.
Malajziából érkezik 20-38 nap szállítási idővel. A postaköltség ajánlottan 990 ft.
1 db/küldemény
ph/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-31 23:22 .

Karácsonyi Gyertya-piramis, 7 izzó, fehér kad03 - Jelenlegi ára: 3 790 Ft
• 7 db izzó
• fehér
• fehér fa talp
• beltéri
• 1, 5 m vezeték kapcsolóval
• pótizzó: L 7D
kad03
Jelenlegi ára: 3 790 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:36 .
Mosódióhéj 250 g (Sapos) - Jelenlegi ára: 960 Ft
A legegyszerűbb mosószer, mosódió!
A mosódió alapvetően gyümölcs, és az ayurvédikus orvoslás használja a magját; nem kell félteni tőle a gyerekeket sem, ha véletlenül hozzá nyúlnak. Lényege a héjában rejlő növényi szappan, ami mosáskor kioldódik, tisztít, és ha mosódió héjat használunk, ez a szappan mosásról mosásra, kb. 3 "adagban" oldódik ki. Ezért 1 mosózsáknyi dióhéj 3 mosás során használható fel, az utolsó általában már csak izzadt, picit poros ruhákra elég.
Egy adag "első mosásos" dió felveszi a versenyt sok mosóporral önmagában is, de természetesen nem csodaszer: foltokat, erős zsíros szennyeződést nem távolít el (ezért jó mellé a mosószóda), fehér ruháknál pedig valamiféle fehérítő adalékot kíván (pl. szódabikarbóna).
A mosódióhéj előnyei:
Nagyon gazdaságos: 500g kb. 100 mosásra elegendő. A "rongyos" héjakból gyakran még főzhető egy kis mosógél.
100% vegán, bőrbarát.
Hatékony: csupán foltok, extra koszos ruhák és hófehér ruhák mosásánál igényel kiegészítőt.
Minden-de tényleg mindenféle- textíliához használható, mivel a növényi szaponin más, mint pl. egy hagyományos mosószappan lúgossága. Jól mosható vele selyem, gyapjú is. És ezért ha sampont készítünk belőle, nem kell ecetes öblítés hozzá.
A mosódió nemcsak használatkor, de használat után is környezetbarát: komposztálható vagy szárazon gyújtósnak is jó.
Előállítása és szállítása etikus és öko: nem használnak permetszert termesztéséhez. Kézi erővel törik fel a héjakat. Egy konténerbe pedig minimum 8000 kg mosódió fér, ami 16 000 háztartás fél éves mosó, -és tisztítószer adagját fedezi. Ha mindez teherautón érkezne, a levegőt sokszorosan szennyeznénk.
Hátrányai:
A szemek hajlamosak kiszökni mosáskor a kis zsákból. Ezért szorosan kösse össze azt használatkor!
Érdemes külön a színes és külön a fehér ruhákhoz zsákocskát tartani. Néhányan ezt macerásnak tartják.
Van, aki azt tapasztalja, hogy egyes túl ragacsos szemek barna foltot hagynak a fehér ruhaneműn, ha épp ott van a mosózsák a mosási ciklus során. Ez néha előfordul. Tapasztalatunk szerint fehéreknél inkább mosódió gélt használjon némi aktív oxival oldva, így garantáltan tiszta és fehér ruhákat kap!
Sok bőrproblémával küzdő családnak nyújtott már segítséget!
A mosódió 100% növényi eredetű, egy termés, így előfordul, hogy egyes szállítmányoknál némi szín eltérés vagy "ragacsosság" intenzitása eltérhet-nagyban függ, milyen időjárás volt, amikor magozták, milyen körülmények közt csomagolták, rakták hajóra, stb. Mi indiai partnerünkkel folyamatosan kommunikálunk, hogy vevőink a legjobbat kapják.
Cégünk a Sapindus Mukkorosi fajtát forgalmazza, ennek szaponin tartalma 13-14%, sokszor a látszólag használt héjakból is készíthető még szappanos lé, ami kitűnő virágpermetszer vagy állatsampon.
Szerintem nincs jó és rossz mosódió. Mostam már apró szemű kínai mosóbogyóval 3x, mostam már törmelékkel A legvékonyabb héjú Sapindus Mukorossik is bírják 2x a mosást. Sőt, egyéb növények is tartalmaznak szappant: pl. szappanfű vagy a szintén indiai Shikakai. Ettől függetlenül a Sapindus Trifoliatus (fekete vékony, száraz héjak) vásárlását nem ajánlom, mert alig habzik, alacsony a szaponin tartalma, kb. egyszer lehet felhasználni.
Jelenlegi ára: 960 Ft

Általános lélektan jegyzet - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladó nem használt Budapesti Gazdasági Főiskolai jegyzet.
Távoktatási jegyzet.
Gombás Judit: Általános lélektan
kiadás éve: 2005
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 14:39 .
Távoktatási jegyzet.
Gombás Judit: Általános lélektan
kiadás éve: 2005
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 14:39 .
HUAWEI P10 PLUS tok - ütésálló tok - állvány tok - dupla falú tok / több színben - Jelenlegi ára: 2 890 Ft
Minőségi termékek, korrekt tájékoztatás, elégedett vásárlók. Rendeljen Ön is bizalommal!
A csomag tartalma:
- 1 db ütésálló állvány tok a címben szereplő készülékre
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
KÉREM, MIELŐTT LEADNÁ RENDELÉSÉT, ÉRDEKLŐDJÖN AZ ELÉRHETŐ SZÍNEKRŐL!
EZ A TERMÉK KÜLSŐ RAKTÁRBÓL ÉRKEZIK, EZÉRT A SZÁLLÍTÁSI IDŐ 6 - 10 MUNKANAP.
A kép esetenként illusztráció, mely a tok jellegét, színét, mintáját hivatott bemutatni. Természetesen a kamera és egyéb kivágások a címben szereplő készülékre vannak szabva.
Fizetéssel kapcsolatos információk: - fizetni kizárólag előre utalással, közvetlen banki befizetéssel, illetve postán keresztül, rózsaszín csekken lehetséges. - utánvét és személyes átvétel nem megoldható.
Szállítással kapcsolatos információk: - postázás: 6-10 munkanapon belül. (kifizetéstől számított) A rendelt tételt feladás előtt ellenőrizzük, majd gondosan csomagolva, légpárnás borítékban postázzuk. A beérkező utalásról, illetve a postázásról, minden esetben tájékoztatást kap a vásárló.
Kérem tekintse meg további termékeim.
Jelenlegi ára: 2 890 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 09:33 .

Iphone 5 5S 5C / 6 6S 6 Plus / SE USB Kábel - Jelenlegi ára: 1 Ft
Iphone 5 5S 5C / 6 6S 6 Plus / SE USB Kábel
/ Elsőbbségi levél /
Iphone 5 5S 5C / 6 6S 6 Plus / SE és teljes Ipad Ipod széria
lightning USB ADATKÁBEL és TÖLTŐ
- Méret: 1 m
Az alábbi termékekkel kompatibilis:
iPhone 6 és 6 plus
Iphone 6S és 6S Plus
iPhone 5 5G 5C
iPod Touch 5
iPad Mini
iPod Nano 7
Ipad Air
összes ligthning csatlakozós Ipad
Iphone SE
Kompatibilis továbbá bármely mp3-mp4-mp5 lejátszóval (iPod replikával) amik ilyen új lightning foglalattal rendelkeznek
---
Szállítás és fizetés módja
A termék postázása, a Postai díjszabás szerint
Elsőbbségi levél
Előre utalással: 699 Ft / db
Több darab vásárlása esetén a postaköltség összeadódik, tehát minden termékre kell postaköltséget fizetni, nem lehet összevonni több darabot.
_________________________________________________________________
EXPRESS SZÁLLÍTÁS!!! - 24 ÓRÁN BELÜL*
Amennyiben a vásárlást követően e-mailben elküldi az utalásról szóló bizonylat másolatát (online utalás esetén: Print Screen), abban az esetben megrendelését egy munkanapon belül, akár még aznap postára adjuk!
A vásárlás menete
1. Termékeim nagy része fix áras, így azonnal leütheti a terméket, és licitálás nélkül lehet az Öné!!
2. A leütést követően 24órán belül e-mailben küldöm az adásvétel lebonyolításához szükséges információkat!
3. Az utalás beérkezését követően az esetek többségében még aznap, legkésőbb másnap, a kiválasztott postázási módnak megfelelően küldöm Önnek a megrendelt terméke(ke)t!
A termék megérkezése után, amennyiben mindennel meg van elégedve kérem ne felejtse el (pozitívan) értékelni az adásvételt!
Kérem nézze meg a többi termékemet is.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-01 22:14 .

Zsolnay jelzéssel olajfestmény 34x25cm + keret 6cm - Jelenlegi ára: 29 000 Ft
Téma:
tájkép
Technika:
olaj
Legnagyobb méret:
közepes (80 cm-ig)
Szignó:
szignózott
Állapot:
korának megfelelő
Eredetiség:
eredeti
Zsolnay jelzéssel olajfestmény
34x25cm + keret 6cm
Jelenlegi ára: 29 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:15 .
tájkép
Technika:
olaj
Legnagyobb méret:
közepes (80 cm-ig)
Szignó:
szignózott
Állapot:
korának megfelelő
Eredetiség:
eredeti
Zsolnay jelzéssel olajfestmény
34x25cm + keret 6cm
Jelenlegi ára: 29 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:15 .
Sony Ps3 játék. Sports Champions - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
A képen látható játék. Kérdésekre szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:08 .
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:08 .
Bényi Árpád : "Vízivilág" - Jelenlegi ára: 150 000 Ft
(FKA434)
Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kínálatú internetes festménykereskedését üzemelteti.
Ezernél is több festményt illetve képet kínál a galériánk folyamatosan.
-----------------------------------------------------------------------
Minden darabot gondosan megtisztítunk, az összes keretet felújíttatjuk, képeinket újra kereteztetjük.
Képeink azonnal ajándékba adható illetve falra akasztható állapotban vannak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Minden kép eredetiségére a kínálatunkban élettartam- és pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.

Nyugodtan rendeljen postai úton is, csomagolásunkat rendkívül körültekintő és precíz csapat végzi.
Minden galériánkban vásárolt kép után számlát, igény esetén garancialevelet állítunk ki.
Kérem nézze meg a további hatalmas festménykínálatunkat.
A kép mérete: 80 x 100 cm keret nélkül. Készült: akril, plextoll, Farostlemez
A kép Bényi Árpád (Dicsőszentmárton, 1931) alkotása. Jelezve: jelzés nélkül
A festmény jó állapotban van. Keret: ÉpA festmény hátoldalán autográf írással: Bényi Árpád - Vízivilág
További alkotásokat tekinthet meg a művésztől ide kattintva!
Termékeim között több mocsár található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több tájkép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több folyóparti kép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. A szegedi Tanárképző Főiskolán szerezett rajztanári oklevelet. Mestere Vinkler László volt. Korábban Berettyóújfaluban, jelenleg Debrecenben dolgozik. 1959 óta vesz részt rendszeresen egyéni és csoportos kiállításokon (Debrecen, Nemzeti Galéria, Miskolc, Szolnok, Nagyvárad, Linz, Lublin, stb. ). Tanulmányúton járt Párizsban, Tirolban, Berlinben, Drezdában, Bécsben, Moszkvában. Tizenkét évig Nyíregyházán a főiskola rajz tanszékének vezetője volt, majd vendégtanárként dolgozott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Festményein finom, csurgatott folthatásaikkal különböző hangulatok szinte zenei kifejezői, vagy az alföldi táj indulattal telített emékképei. Csendéletein szokatlan kellékeket, egyszerű tárgyakat alkalmaz. Arcképein az ábrázolt személy belső vonásait igyekszik visszaadni. Farostlemezre, vászonra fest, plextoll és olajfestékkel. Grafikai eszközei a rézkarc, a fa- és papírmetszet. Részt vett a tokaji, vilniuszi, postdami, hajdúböszörményi nemzetközi művésztelepek munkájában. Az utóbbi művésztelep egyik alapítója. Köztéri munkája: Karnevál (pannó, debreceni Arany Bika Hotel). A Káplár Miklós emlékérem háromszoros kitüntetettje. Ezen kívül számos művészeti díjjal jutalmazták munkásságát. Művei megtalálhatók a debreceni Déri Múzeumban és a lublini képtárban. (MÉ, K. Gy.: műv. 1974/10, KK. Ladányi József adatközlése nyomán)Magyar festők és grafikusok adattára
1952-ben szerzett rajztanári képesítést a Szegedi Pedagógiai Főiskolán, mestere Vinkler László volt. Korábban Berettyóújfaluban, jelenleg Debrecenben dolgozik. 1966 óta kiállító művész, egyéni kiállításain voltak Debrecenben, Hajdúböszörményben, Tokajban és Berettyóújfaluban. Gyűjteményes anyaggal 1975-ben mutatkozott be a debreceni Medgyessy Teremben. 1972-ben részt vett a Kelet-magyarországi művészek bemutatóján a Magyar Nemzeti Galériában. A Káplár Miklós emlékérem háromszoros kitüntetettje (1969, 1970, 1971). Festményein finom, csurgatott folthatásaikkal különböző hangulatok szinte zenei kifejezői, vagy az alföldi táj indulattal telített emlékképein. Csöndéletein szokatlan kellékeket, egyszerű tárgyakat alkalmaz. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok. Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. A szegedi Tanárképző Főiskolán szerezett rajztanári oklevelet. Mestere Vinkler László volt. Korábban Berettyóújfaluban, jelenleg Debrecenben dolgozik. 1959 óta vesz részt rendszeresen egyéni és csoportos kiállításokon (Debrecen, Nemzeti Galéria, stb. ) A Káplár Miklós emlékérem háromszoros kitüntetettje. Festményein finom, csurgatott folthatásaikkal különböző hangulatok szinte zenei kifejezői, vagy az alföldi táj indulattal telített emlékképei. Csendéletein szokatlan kellékeket, egyszerű tárgyakat alkalmaz. Farostlemezre, vászonra fest, plextoll és olajfestékkel. Grafikai eszközei rézkarc, fametszet és papírmetszet. (MÉ, K. Gy.: Műv. -1974/10)Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
1952-ben szerzett rajztanári diplomát Szegeden, mestere Vinkler László volt. Korábban Berettyóújfaluban, majd Debrecenben dolgozott, jelenleg a nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajzi tanszékének vezetője. 1966 óta kiállító művész, egyéni kiállításai voltak Debrecenben, Hajdúböszörményben, Tokajban, Berettyóújfaluban, Miskolcon, Szolnokon, stb. Gyűjteményes anyaggal 1975-ben a Debreceni Medgyessy Teremben, 1977-ben a Nagyváradi Városi Képtárban, 1979-ben a Fényes Adolf Teremben, 1982-ben a nyíregyházi Megyei-Városi Kultúrközpontban mutatkozott be. A Káplár Miklós emlékérem háromszoros kitüntetettje (1969, 1970, 1971). - Festményei finom, csurgatott folthatásaikkal különböző hangulatok szinte zenei kifejezői, vagy az alföldi táj indulatokkal telített emlékképei. A dinamikus, drámai színhatásokkal az élet filozófiai tartalmát próbálja festőileg megjeleníteni.
A termékről további nagy felbontású képek!
( mocsaras vízpart expresszív táj )
Jelenlegi ára: 150 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-03 04:36 .

BEAG gépkönyvek 1. : Hangoszlop HTB 08-01...08-02 típusoknak - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Komplett, gyári gépkönyv e két típusú oszlop hangfalról, teljes leírással, kapcsolási rajzzal, alkatrész jegyzékkel...
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:57 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 18:57 .
A SZOCIALIZMUS POLITIKAI GAZDASÁGTANA-EGYSÉGES JEGYZET AZ EGYETEMEK ÉS FŐISKOLÁK SZÁMÁRA (KOSSUTH) - Jelenlegi ára: 500
Tisztelt Érdeklődő!
Eladó gyűjteményemből a képeken látható könyv, a képeken látható állapotban!
A könyv eredeti, hiánytalan, használt állapotú.
Amennyiben postai úton történő átvételt szeretne választani, kérem az utalással várja meg, míg küldöm a pontos összeget!!
Licitet nem törlök!
Az árberés lezárását követően kérem, 3 munkanapon belül vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben, vagy telefonon!
Kérem, vegye figyelembe a fentieket a licitálás előtt!
Köszönöm az érdelődést!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 18:57 .

HP COMPAQ CQ57 ZSANÉR PÁRBAN - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
HP COMPAQ CQ57 ZSANÉR PÁRBAN (407)
Termékleírás:
Jó állapotban.
Vásárlói tájékoztató:
Ha bármilyen kérdése van a termékkel kapcsolatban, azt lehetőség szerint licitálás előtt tisztázzuk.
Kérnék mindenkit, hogy csak abban az esetben licitáljon, ha elolvasta és elfogadta feltételeinket!
Köszönjük az érdeklődést. Kérem tekintse meg további termékeinket.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 18:28 .
BOSCH Benvenuto B20 automata kávégép. - Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Bosch benvenuto B 20 automata darálós kávégép. Használt, működőképes jó állapotban, használatból eredő, kissebb karcokkal.
Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 09:07 .
Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Az aukció vége: 2017-08-20 09:07 .
Hitelkártya alakú napelemes számológép - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 695 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Minden 1 ft!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-30 20:09 .
Minden 1 ft!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-30 20:09 .
Csiszolt üveggyöngy rizs halványsárga AB (15 db) 10mm x 6mm - Jelenlegi ára: 225 Ft
Dekorálj velünk!!!
Ezek a gyöngyök szép kellékek mindenféle kreatív munkához. : )
Méret: 10mm x 6mm. Az ár 15 darabra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 225 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 23:22 .

AUTÓS szerelőlámpa stekklámpa wl 3w + 7l - Jelenlegi ára: 8 270 Ft
LED-es újratölthető szerelőlámpa
WL 3W+7L
• 1 x 3 W COB LED + 7 fehér LED
• strapabíró ABS lámpatest
• puha tapintású felület
• állítható lámpafej (180°)
• 3 kapcsolható üzemmód (30%, 100% COB LED; 7 LED)
• újratölthető Li-Ion akkumulátor 3, 6 V - 1600 mAh
• újratölthető hálózati adapterrel vagy 12 V -os szivargyújtó töltővel
• erős mágnesek a lámpatest hátulján és alján
• praktikus, kihajtható csuklós akasztókkal
Jelenlegi ára: 8 270 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 12:53 .
Fég lg 527 légpuska légfegyver - Jelenlegi ára: 45 000 Ft
A képeken látható magyarFég lg 527 5, 5mm -es légpuska tökéletes állapotban eladó. mindene eredeti. A termék nem engedély köteles! Posta 1490ft.
Jelenlegi ára: 45 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 15:04 .
Jelenlegi ára: 45 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 15:04 .
2017. július 29., szombat
Delock Nikon UC-E6 USB kábel - Jelenlegi ára: 1 840 Ft
Delock Nikon UC-E6 (8pin) USB kábel
Hossza 1. 8m
Minden UC-E6 csatlakozós fényképezővel, kamerával használható
Jelenlegi ára: 1 840 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
Hossza 1. 8m
Minden UC-E6 csatlakozós fényképezővel, kamerával használható
Jelenlegi ára: 1 840 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
1 pár Orthoped talpbetét szilikon - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
fin/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-30 12:55 .
fin/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-30 12:55 .
44-es Quechua női túranadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képeken látható Quechua 44-es, L-es női túranadrág, légáteresztő anyagból makulátlan állapotban. Kérésre szívesen mérek.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 22:58 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 22:58 .
LED izzónak álcázott biztonsági WIFI KAMERA kémkamera poloska - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
LED izzónak álcázott biztonsági WIFI KAMERA
WIFI E27-es Led izzóba rejtett biztonsági kamera.
Távolról hagyományos led lámpa látszatát kelti. 24 infravörös leddel.
Hasonlót neten egy helyen láttam 53000Ft-ért, nem WIFI-s 35000Ft-ért...
Nem tucat termék felbontása: 1080P FULL HD
24 infravörös leddel ellátott WiFi kamera. Könnyen hordható és telepíthető eszköz.
Támogatja az Iphone és Android 2. 0 feletti telefonokat, de csatlakoztatható laptop, asztali PC / Mac OS X
24 órás, valós idejű, távoli megfigyeléset tesz lehetővé.
Használati terület: kertben, teraszon, parkolóban, otthonában, irodában és egyéb területeken.
A termék hatalmas előnye, hogy folyamatos 24 órás felügyeletet tesz lehetővé és álcázott éjjellátó kamera...
E27-es (Hagyományos) foglalatba csavarható, rejtett kamera.
A készülékbe 2 - 32 GB-ig helyezhetünk microSD kártyát, melyre mozgás érzékelésekor (3gp formátumban) rögzíti a videofelvételt. A rögzített filmeket 30 perces hosszúságban tárolja és tárhely hiányában a legkorábbi felvételt törli.
Felbontás: 1080P 720P 640P 480P (12 megapixel CMOS)
Látószög: 160 fokos látószög
Kép érzékelő: 1/4 "CMOS sensor
Videó formátum: 3GP
Audio formátum: ADPCM
Mikrofon: Integrált
Memóriakártya: MicroSD foglalat 8-32 GB
Videó fájlméret: Egy 4GB -os kártya megközelítőleg 24 órás videó rögzítésére alkalmas (CIF formátumban)
Mozgás érzékelés: ~ 5m
Infravörös led: 24 db
Éjszakai felvétel: ~ 5m
Fogyasztás: ~260MA/3. 7V
lejátszás szoftver: VLCPlayer/SMPlayer
Támogatja:
mobiltelefon iPhone / Android
Asztali számítógép: Windows / Mac OS X
24 órás non -stop távfelügyelet mozgásérzékelős termék!.
- Folyamatos felvétel 30 perces hosszúságban tárolva
- A memóriakártya tárhelyének hiányában a legkorábbi felvételt törli és újrairja a jelenlegi felvétellel
Youtube video:
https: //www. youtube. com/watch? v=JRKMtoKSTAU
https: //www. youtube. com/watch? v=GqFn6O2Y5WI
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 23:06 .

Citroen szelep sapkák 4 db 1 ft NMÁ ! ! ! - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, a szállítási ideje 15-60 nap ! (általában tapasztalataim szerint kb. 35 nap alatt megérkezik, extrém esetben 60 nap)
Több darab vásárlása esetén a postaköltség összeadódik tehát minden termékre kell postaköltséget fizetni nem lehet összevonni több darabot, mert a külföldi forgalmazó csak igy küldi a vám miatt! ! ! Postaköltség 650 ft/db.
A termék külföldről érkezik, ezért a kedvező ár, viszont a szállítási idő kicsit hosszabb. Kérlek ennek tudatában licitálj.
Miután megérkezett a termék ellenértéke, azonnal megrendelem!!!
A félreértések elkerülése végett a postázáshoz szükséges adatokat (nevet, címet), valamint a termékre vonatkozó adatokat(szín, méret) kizárólag írásban fogadom el, telefonon keresztül NEM! A termék a megadott névre és címre kerül postázásra.
A fizetés előre utalással történik, az aukció leütését követően kérem 5 munkanapon belül utalni szíveskedjen.
Kizárólag gyári hibás terméket cserél a forgalmazó, a visszaküldés ktge a vásárlót terheli.
A termékek csak rendelésre elérhetőek, nincs személyes átvétel. Utánvéttel nem postázok. A rendelés csak az utalás/befizetés beérkezés után történik meg.
Az átutalás beérkezése után megrendelésre kerül a termék, ezután már nem lehet visszavonni a licitet/rendelést.
Azzal, hogy leüti a terméket és rendel, elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF)!
Általános Szerzodési Feltételek
Amely létrejött egyrészről a hirdető, közvetítő kereskedő (továbbiakban hirdető), másrészrol vásárló, licitáló, megrendelő vagy vevő (továbbiakban vevő) között. A hirdető a termék adás-vételében a termék külföldi forgalmazójának (továbbiakban forgalmazó) megbízásából, mint közvetítő kereskedő vesz részt. A hirdető termék megrendelésében kizárólag közvetítő szerepet tölt be.
Vevő megbízza a hirdetőt, hogy nevében továbbítsa a rendelést a termék forgalmazója felé. A hirdető az aukcióban szereplő termékkel nem rendelkezik, kizárólag közvetíő kereskedői minőségben van jelen. A hirdető közvetítői szolgáltatást nyújt a forgalmazó és a vevo között. Jelen hirdetés a forgalmazó megbízásából jelent meg, amelyet a hirdető kezel és felügyel. Esetleges vámfizetés és a termék külföldről történő beszerzését, szállítását illető terhek megfizetése kizárólag a vevőt terhelik.
Raktárkészlettel kizárólag a forgalmazó rendelkezik. A forgalmazó a megrendelt terméket közvetlenül a vevő részére szállíttatja, postázza a termékleírásban szereplő szállítási feltételekkel. A hirdető a termék megrendelésétől, annak átvételéig szolgáltat. A hirdető a meghirdetett termékek minőségéért, eredetiségéért és jogszabályi megfelelőségéért nem vállal kötelezettséget és felelősséget. Ezekben a kérdésekben kizárólag a forgalmazó felelős. A hirdető a megrendelt termék feladását úgynevezett tracking number megadásával tudja bizonyítani, amely több weboldalon is ellenőrizhető.
A hirdető vállalja:
A forgalmazó és a vevő közötti adás-vétel közvetítését
A megrendelés továbbítását a forgalmazó felé
Kérésre, a csomagkövetési szám (tracking number) eljuttatását a vevőnek
A termékreklamációk közvetítését a forgalmazó és a vevő között
Az aukcióval, hirdetéssel összefüggő kérdések és kérések kezelése és megválaszolása
E-számla kiállítása a közvetítoi kereskedői jutalékról (ezt a díjat a termék ára már tartalmazza, ezért külön fizetni már nem kell)
Jelen megállapodást az aukción való részvétellel, a termékre való licitálással, megrendelésével vagy megvásárlásával a vevo elfogadja és tudomásul veszi, továbbá befogadja a hirdetotol az e-számlát, amely a közvetíto kereskedoi szolgáltatás díjáról kerül kiállításra (Ezt az összeget a termék ára már tartalmazza, ezért külön fizetni már NEM KELL)
***
Áfa és Vám fizetése magánszemélyként 22 Euro felett szükséges, Postai csomag esetén 1000 Euro összeghatárig a Posta vámkezelteti az árut és a címzettnek kell megfizetnie.
***
Az áruk beszerzési értéke ez alatt a 22 Euro alatt van, ha mégsem arról külön tájékoztatom. Tehát ez alapján nincs fizetendo vám vagy ÁFA mivel magánimport, 22 Euro alatt.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha bármilyen kérdés van bátran kérdezzenek, igyekszem hamar válaszolni.
Üdv és Jó Vaterázást!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 21:01 .

35-ÖS DINSE DUGÓVAL SZERELT TESTKÁBEL 3FM - Jelenlegi ára: 5 715 Ft
35-ÖS DINSE DUGÓVAL SZERELT TESTKÁBEL 3FM
Dunakeszin is átvehető!
Jelenlegi ára: 5 715 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 05:28 .
10 ml tiszta collagén - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 795 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-5 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
jus/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-23 08:49 .
jus/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-23 08:49 .
276 db-os nagy bizsu, ékszer csomag - új - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
276 db-os bizsu, ékszer csomag - új
A csomag tartalma:
38 pár fülbevaló, 28 db gyűrű, 22 db nyaklánc (cirkónia, strasszos-kereszt medálos, betűs, gyöngyös), 20 db karkötő/karperec, 5 db mobildísz/táskadísz, 96 db bokalánc, 2 db strasszos köldök piercing, 17 cs. hajdísz/hajcsat - egy levélen több darab is, 40 db bross/kitűző, 7 db medál.
Ajándéknak is kiváló!
Nézd meg a többi aukciómat is, érdemes!
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-02 09:27 .
Manowar: Kings of metal kazetta 1988 - Jelenlegi ára: 500 Ft
A zenekar lemeze kazettán 1988-ból. Rajta például a Wheels of fire és a Hail and kill című dalokkal. A képeken látható minőségben. Nézze meg a többi feltöltött kazettámat is!!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 18:07 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 18:07 .
Utazó biléta feladandó poggyászra - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, 2-3 hét szállítási idővel. A postaköltség 675 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Szín nem választható, véletlenszerűen küldik.
Minden 1 ft!
my/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-30 11:32 .

155/65R14 Rockstone téli gumiabroncs pár 4 mm - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Használt gumiabroncs pár. Évjárat: 2010. Az ár felni nélkül értendő.
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 22:07 .
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 22:07 .
Veiszer Alinda: Záróra / Harminc őszinte beszélgetés (*KYT) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Veiszer Alinda: Záróra
Harminc őszinte beszélgetés
A megrendelt könyv(ek) személyesen átvehetők Budapest belvárosában lévő átvételi pontunkon minden hétköznap. A személyes átvételi lehetőségről részletesen az Ismerj+ alatt olvashat. Kiszállítás esetén a Magyar Posta mindenkori díjszabása az irányadó, több könyv rendelése esetén egyszeri postázási díjat számolunk, 10000 forintot meghaladó rendelés esetén a kiszállítás díjtalan.
A vásárlás menete részletesen >>
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 00:30 .

-Szobadekor üzenőfal 51 x32 cm filccel, törlővel - Jelenlegi ára: 990 Ft
A termék új eredeti csomagolásban van!
Mint a képen!
Kérdezzen bátran, minden kérdésre a lehető legrövidebb időn belül válaszolok.
Termékeim nagy része TV reklámokból ismert termék, illetve a képek magukért beszélnek, ezért részletes termékleírást csak az újdonságoknál, illetve egyedi termékek esetében készítek.
Csak készleten lévő terméket hirdetek meg.
Termékeim újak, nagykereskedésekből származnak, ezért a törvényes garanciális feltételek érvényesek rájuk.
Fotógarancia
A feltöltött képeket a felkínált termékről magam készítettem
Személyes átvétel lehetséges Budapesten a XVII. kerületében fix helyen majdnem minden nap egyeztetett időpontban, melyet a visszaigazolásban részletesen feltüntetek.
Személyes átvételnél bankkártyás fizetés is lehetséges
Az utalás beérkezését az értékelés elkészítésével jelzem.
Postázási napok: keddtől péntekig.
A beérkezett utalások alapján általában aznap, de legkésőbb másnap postára adom a megvásárolt terméket, vagy termékeket.
Csomagküldés: Postai díjszabás szerint bármely ajánlott, illetve csomagküldési lehetőséggel. Irányadó: termék súlya csomagolással együtt, és méret alapján .
( Postai előírások: pl max hossz méret)
Nagyobb értékű termék esetén ajánlom az időgaranciás, biztosított csomagküldés lehetőségét. Semmilyen csomagolási költséget nem számolok fel
Utánvételes, illetve rózsaszínű csekken bankszámlára történő fizetés lehetősége kizárva
Legcélszerűbb, leggyorsabb, valamint legolcsóbb a CIB, vagy BBRt fiókban számlaszámra történő befizetés, melyekről azonnal értesítést kapok.
Csomagot csak a vételár kiegyenlítése után küldök.
Amennyiben több terméket rendel egyszerre postaköltséget takarít meg.
Kérem nézze meg többi termékemet is, olvassa el saját oldalam.
Jó böngészést, sikeres licitálást!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 19:52 .
Batman Superman ellen (2016) Blu-ray ÚJ! - Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (2016, Batman vs Superman)
Egylemezes Blu- ray kiadás
főszerepben: Ben Affleck, Henry Cavill, Amy Adams, Jesse Eisenberg, Diane Lane, stb.
hang: magyar, angol
felirat: magyar, angol
Állapot: Új, bontatlan gyári csomagolás
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben
További részletek a fotókon kinagyítva.
Az igazság két bajnoka, Batman/Bruce Wayne (Ben Affleck) és Superman/Clark Kent (Henry Cavill) feszül egymásnak korunk legjobban várt ütközetében. Attól félve, hogy egy istenszerű szuperhős tetteit senki sem felügyeli, Gotham legendás lovagja szembeszáll Metropolis szeretett megmentőjével, miközben a világ körülöttük azt próbálja meg kitalálni, hogy milyen hősre is van szüksége igazán. De miközben Batman és Superman háborúba vonul egymással, egy új fenyegetés is megjelenik, amely az egész emberiség létét veszélyezteti.
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 16:08 .

4 db 80-86-os pamut póló (16) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció tárgya a képen látható póló
Kérlek mielőtt licitálsz olvasd el saját oldalamat, annak ismeretében licitálj,
liciteddel tudomásul veszed az abban foglaltakat.
Köszönöm hogy benéztél.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 20:35 .
Michael Kors MK5722 Óra Karóra - Jelenlegi ára: 56 246 Ft
Várható érkezés: 2017. 08. 03 - 2017. 08. 08
Michael Kors MK5722 Óra Karóra
Jelenlegi ára: 56 246 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
Michael Kors MK5722 Óra Karóra
Jelenlegi ára: 56 246 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
1PK-GS300K Hordozható gáz-páka szett - Jelenlegi ára: 17 430 Ft
1PK-GS300K Hordozható gáz-páka szett
Hordozható gáz-pák szett
Sokoldalú felhasználású gáz forrasztó, praktikus müanyag tokban. Az ergonomikus gáz-pákával bárhol forrasztha, ahol nincs villany hálozat.
Jellemzök:
- preciziós csipesz
- FP elszivó eszköz
- preciziós oldalvágó
- gáz forrasztás, Ø 1. 0mm fuvóka
Jelenlegi ára: 17 430 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 00:34 .
AZ ÁLTALÁNOS KÓRBONCTAN TANKÖNYVE (BALÓ J) -1962. - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
TÖBB HELYEN ALÁHÚZÁS
Szállítási díj: Az érvényes postai díjszabás.
Kérem nézze meg a többi termékemet is!
. . . . . . . . . . . Katt ide! . . . . . . . . . . .
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 01:02 .

2017. július 28., péntek
APPLE IOS INTELIGENS BIZTONSÁGI RIASZTÓ SZETT ANDROID GSM SMS TELEFONHÍVÓ FUNKCIÓ - Jelenlegi ára: 29 999 Ft
MATIGARD AIR INTELIGENS RIASZTÓ SZETT
- VEZETÉK NÉLKÜLI GSM - SMS - 99 ZÓNÁS RIASZTÓ SZETT.
EXTRA FUNKCIÓK:
- 3, 5"-S KIJELZŐ ! DIGITÁIS ÓRA ÉS HŐMÉRŐVEL
- DÁTUM ÉBRESZTŐ ÓRA HŐMÉRŐ FUNKCIÓ
-
-GSM SÁVOK:
850/900/1800/1900MHZ
SIM KÁRTYA BEÜLTETÉSÉT KÖVETŐEN BÁRMELY MOBILHÁLÓZATRÓL 6 DB TELEFONSZÁM PROGRAMOZÁSI LEHETŐSÉG, SMS RIASZTÁS MOBILTELEFONRA.
AKKUMLÁTOR ÜZEMIDŐ : 12H
ESEMÉNY NAPLÓ UTOLSÓ 60DB ESEMÉNY RÖGZÍTÉSE A MEMÓRIÁBA.
KEZELÉS ÉS BEÁLLÍTÁSOK :
- SMS APPLIKÁCIÓK ( IOS ANDROID ) PC -N KERESZTÜL
FRISSÍTÉS ÉS PROGRAMOZÁS:
- PC-N KERESZTÜL
SMS ÉRTESÍTÉS:
- ALACSONY ELEMFESZÜLTSÉG
- RIASZTÁS
- KÜLSŐ BEHATOLÁS
RÉSZFUNKCIÓS RIASZTÁSI LEHETŐSÉG KÓDBETANÍTÁSSAL !! ( KÜLÖN ZÓNÁK BEÁLLÍTHATÓAK )
- MOZGÁSÉRZÉKELŐ
- NYITÁSÉRZÉKELŐ
-TÁVIRÁNYÍTÓ
BŐVÍTHETŐ RENDSZER!
- TOVÁBBI VEZETÉK NÉLKÜLI MOZGÁSÉRZÉEKLŐKKEL
TÁPEGYSÉG :
DC 5V 2A
Jelenlegi ára: 29 999 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 14:10 .
2 db NEXT felső 18-24 hónapos kislányra,92 cm - Jelenlegi ára: 1 Ft
Beleírt méret: 92 cm/18-24 hó
Állapota: használt, de jó állapotú
A feltöltött ruhák használtak, mosásból eredő enyhe bolyhosság, felszíni szennyeződés előfordulhat rajtuk! Minden egyéb hibát külön jelzek ha van!
Gyűjtögetésre is van lehetőség, maximum 2 hétig!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 15:31 .

Asztali 7" fehér USB ventilátor állítható dőlésszög nagy teljesítményű fém lapátok kapcsolóval - Jelenlegi ára: 2 110 Ft
Termék leírás:
Asztali ventilátor, a nagy ventilátorok kicsinyített mása.
Állítható dőlésszög, (akár körbe is fogatható)
Stabil felépítmény nagy teljesítmény
Komfortos, fém lapát biztonsági fém ketrecben
Ki - be kapcsoló a hátulján
5V 0, 25W (számítógépről vagy USB tápegységről is működik)
Átmérő:
18 cm
Magasság:
20 cm
Kábelhossz:
110 cm
Hirdetett termékeinket általában 1 napon belül szállítjuk, minden termék raktári készleten van!
Cégünk jelenleg alanyi adómentes, így nem számít fel általános forgalmi adót!
A termék Debrecenben díjmentesen átvehető. Ingyenes kiszállítás Debrecenben 10000Ft vásárlás felett!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 8: 00-16: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
Jelenlegi ára: 2 110 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 21:56 .
Király Sándor: Szerkezettervezés (*512) - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Király Sándor: Szerkezettervezés
(475)
.
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2017-08-19 00:34 .
Tibeti ezüst jellegű fém nagyon hosszú rózsafüzér nyaklánc EXTRA - Jelenlegi ára: 1 250 Ft
Tibeti ezüst jellegű, fém, nagyon hosszú rózsafüzér.
A szemek is Szűz Máriát formázzák, méretük: 12x6mm
Hossz: 105+20cm
A TERMÉK KÉSZLETEN VAN, NEM KELL RÁ VÁRNI!!!
Ha 6000Ft feletti összegben vásárolsz termékeimből, akkor postaköltséget nem kell fizetned, ingyen ajánlott postát kapsz!!!!!
Jelenlegi ára: 1 250 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 06:13 .
Kittenberger : Vadászkalandok Afrikában - Jelenlegi ára: 150 Ft
K. K nem volt gróf, mint pl. Szécsényi Zsigmond, a maga erejéből lett a vadászok vadásza. . 244 oldal, 200 gramm.
Postaautomatát is vállalok, sajnos 890 Ft lett!
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 19:51 .

Csigolya tolltartó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Csigolya alakú tolltartó eladó. Eredeti csomagolásban, bontatlanul.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 03:06 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 03:06 .
Fidget Spinner - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nyerje meg 1 ft-ért vagy fix 278 ft-os áron.
Malajziából érkezik 20-38 nap szállítási idővel. A postaköltség ajánlottan 895 ft.
Válasszon színt!
ph/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-29 01:18 .

ConCorde CityBoard Kart II Blue 03-03-240 - Jelenlegi ára: 27 650 Ft
ConCorde CityBoard Kart II Blue 03-03-240A ConCorde CityBoard Kart II-vel átalakíthatod a hoverboard-ot egy Go-Karttá. Újraterveztük a ConCorde CityBoard Kart-ot! Az ülést lengéscsillapítók és az első nagyméretű gumikerekek teszik kényelmessé még terepen is.
Biztonság
Az ülés nem csak kényelmes, de az új kialakításnak köszönhetően stabil oldaltartást biztosít. Így a gyors fordulóknál is biztonságban érezheted magad.
Gyors telepítés és beállítás
A ConCorde CityBoard Kart II hihetetlenül gyorsan összeállítható és felszerelhető a 6, 5 colos, 8 colos, 10 colos hoverboard-ra. A lábtávolság állítása most még egyszerűbb egy kar segítségével.
Könnyű írányítás
Felszerelés után az irányítás gyerekjáték. Ha lefelé tolod az irányítókart akkor előre, ha felfelé húzod , akkor fékezel vagy hátrafelé haladhatsz vele.
Méretek: 51x46x30cm, 9, 5kg
Figyelem!
- Ne használja közúton
- Ne használja védőfelszerelés nélkül
- Ne használja nedves talajon, sérült útfelületen
- Használat közben ne ugrasson le a járdáról
- Akadálymentes, sima felületű és nagy területen elhelyezkedő sík terepen gyakoroljon
- Öltözzön kényelmes ruhába, és viseljen lapos sarkú cipőt
- Használata közben viseljen védőfelszerelést
A hoverboard nem tartozéka a terméknek!
Jelenlegi ára: 27 650 Ft

Univerzális erős ragasztó 17 g - Jelenlegi ára: 540 Ft
Univerzális erős ragasztó 17 g
Szeretsz alkotni, vagy valami eltört, elszakadt és javításra szorul?
Univerzális ragasztóval bármit korrigálni tudsz saját kezűleg, percek alatt!
Kézműves és hobbi tárgyak készítésekor is segítségül hívhatod, hiszen rendkívül sok féle felületen alkalmazható, például kartonon, textilen, fán és porcelánon.
Éld ki kreativitásod és fixáld műved darabjait egy cseppel! A praktikus 17 grammos kiszerelést bárhova magaddal viheted. Sokoldalúságának köszönhetően hasznát veheted otthon a háztartásban, vagy a munkahelyeden. Vékony adagolónyílása segítségével könnyen használható.
Annyi cseppet használj, amennyi összenyomásakor, az anyagot kitölti. Gyors kötési ideje miatt nem kell hosszú percekig várnod a hatóidőre. Tartós rögzítést ad a vele ragasztott tárgyaknak.
Technikai információk:
Univerzális ragasztó
17 grammos kiszerelés
Kézműves tárgyakhoz
Kisebb hibák javításához
Több felületen alkalmazható: fa, karton, papír, porcelán, bőr és textil
Vékony adagoló fej
Praktikus kis kiszerelés
A termékre 12 hónap garanciát vállalunk!
Eredeti ár: 990 Ft
Akciós ár:
540 Ft
Jelenlegi ára: 540 Ft
Az aukció vége: 2017-08-03 22:50 .
Fehér Pamut Trikós Body Új - Jelenlegi ára: 350 Ft
Használt, de csak picit bolyhos, piszkolódott ezért ennyi az ára
Méret: 50/56 ki van vágva a címkéje
Méret:
ülephossz: 32 cm
mellsz: 24 cm
A katalóguskép illusztráció, az eladó termék ugyan így néz ki
Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 20:49 .
Rotring berendezési sablon - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
A képen látható Rotring berendezési sablon:
Art 853 779
1: 100
Architekt-Combi
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 22:24 .
Art 853 779
1: 100
Architekt-Combi
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 22:24 .
Kymco People 125-150 hátsó lámpa - Jelenlegi ára: 1 710 Ft
Kymco People 125-150 4T bontott gyári alkatrész. Csak a hátsó lámpa semmi más!!!!! !! Nem törőt csak koszos
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!! Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok . ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!
Jelenlegi ára: 1 710 Ft
Az aukció vége: 2017-08-18 05:50 .

Karácsonyi LED-es fényfüzér 100 LED,színes,kültéri - Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Karácsonyi LED-es fényfüzér színes
• 100db színes LED
• 8 különböző tetszőlegesen beállítható program
• kültéri felhasználhatóság
• tartozék 24-os hálózati adapter
KKL 108/M
Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 18:45 .

Saeco Talea Ring Plus kávégép,kávéfőző 6 hó garancia+számla - Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Saeco Talea Ring Plus fullextrás kávégép .
Teljesen leszervizelt, felújított készülék belül is teljesen kitisztított.
Tudása felszereltsége hasonló a Touch modellhez,
Teljesen felújított gép szinte karcmentes, újszerű állapotban.
Nagyon keveset futott gép (nem panelcserés vagy nullázott számlálós), belül a szétszedéskor, leszervizeléskor is makulátlan állapotok vártak.
Kerámiakés törése volt, kavics volt a kávéban(olcsó akciós vackok jellmzője) így kapott egy úgy késpárt.
A gyári burkolatát cseréltem egy általam (eddigi vevők által is)sokkal szebb, elegánsabb antracitmetál-ezüst kombinációra.
Persze találhat ennél szebbet mondjuk vadonat új készüléket csak egy elhanyagolható 80-100E ft-al többet kell kifizetni érte.
-2 kávé leadása
-állítható kávéerősség
-programozható kávéhossz
-tejsziget kezelés
-gőz-meleg víz funkció
-aktív csészemelegítő felület
-motoros mozgatású csészetartó
-aromazáró fedél
-SBS krémesítő
-duplasoros pontmátrix kijelző
Későbbi szakszerű szervizelését, karbantartását is vállalom
Garancia idő alatt is elérhető vagyok !!! Nincs trükközés, bujkálás, magyarázkodás.
6 hónap garanciával, adásvétel-garancia szerződéssel számlával .
Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-04 08:20 .

DreamBaby Biztonsági ajtózár #PCR132 - Jelenlegi ára: 1 140 Ft
- megelőzi az ajtók és a fiókok nyitogatását
Jelenlegi ára: 1 140 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
Jelenlegi ára: 1 140 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
Gyerek Vízicipő vizicipő szörfcipő surfcipő Rucanor ÚJ ! 32-es méretben - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Eladó a képeken látható új Rucanor vízicipő 32_es méretben.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2017-08-12 21:55 .
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2017-08-12 21:55 .
Doom UAC Edition PS4 - Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Eladó egy Doom UAC Edition PS4 csak kibontva lett . Gépben nem volt.
Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-12 09:28 .
Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-12 09:28 .
Nyakörv cicáknak, pici kutyáknak ÚJ csengős - Jelenlegi ára: 490 Ft
16-20 cm-es nyakörv. Csengős.
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 15:22 .
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 15:22 .
2017. július 27., csütörtök
Cadavares de Tortugas kazetták - Jelenlegi ára: 800 Ft
Eladó a képeken látható 2 darabos kazettacsomag szép állapotban.
Budapesti személyes átvétel szombat délután 13-16 óra között megoldható az Örs Vezér tér környékén.
A hely és időpont fix , ha nem felel meg kérlek NE üsd le a terméket. Köszönöm!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 10:35 .

TEREPMINTÁS TEREPSZÍNŰ PÓLÓ FELNŐTT ÚJ PROFI ÁRON ! L XL XXL XXXL - Jelenlegi ára: 1 699 Ft
Új.
ALÁBBI MÉREKEKBŐL MARADT 1-1 DB
PAMUT PÓLÓ, ELÉG TŰRHETŐ ANYAG.
-----------------------------
XL-ES : HOSSZA KB. 80CM
DERÉKBŐSÉG : KB 56CM
--------------------------
XXXL -KB 78CM
DERÉKBŐSÉG : KB 62CM
--------------------------
XXL -KB 76CM HOSSZ
DERÉKBŐSÉG KB 59CM
--------------------------
L- KB 78CM HOSSZ
DERÉKBŐSÉG KB. 55CM
--------------------
XXL -MÁSIK SZÉRIÁBÓL--KB. 80CM HOSSZ
DERÉKBŐSÉG KB. 58CM
-----------------------
KÖRNYAKAS VAN, EBBEN A SZÍNBEN.
utolsó darabok!
nincs már minden méret, utolsók, azért sokkal olcsóbb.
takarékszövetkezetes vagy K&H Bankos számlaszámra is lehet utalni, befizetni .
K&H Bankos számlaszámra befizetés ingyenes.
előreutalás után küldjük.
1 postai díjjal általában sok apróság elpostázható.
SZÁLLÍTÁS 2017 jan 1-től -postai szabályok változása miatt (24mm-től vastagabb küldemények) :
-AJÁNLOTT LEVÉLKÉNT POSTÁN MARADÓ (BE KELL MENNI ÉRTE A POSTÁRA !! )
-DPD FUTÁR HÁZIG (AKÁR 3 KILÓS CSOMAGOT LEHET )
ATOMBIZTOS CSOMAGOLÁSBAN
Jelenlegi ára: 1 699 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 14:48 .

Bizsu ékszerek - Jelenlegi ára: 300 Ft
Eladom bizsu ékszereimet melyek nem voltak használva. Egyben és külön-külön is megvásárolhatók.
A fa festett fülbevalók párban 300Ft
A zöldalma gyöngy nyaklánc (hossza 75cm) 700Ft
A fehér gyöngy nyaklánc (hossza 42cm) 300Ft
Az ékszer szett (nyaklánc hossza 39cm+7cm a fülbevaló hossza 3cm) 500Ft
és eggyütt az ékszerek 2000Ft
Ha bármi kérdésed van jelezd felém nyugodtan.
Postázás a mindenkori postázási díjak szerint.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 12:38 .

Dixie Chicks : Top Of The World Tour Live DVD - Jelenlegi ára: 990 Ft
Eredeti, nem másolt DVD
Hibátlan. A fotó szimbolikus. A termék SUPER JEWEL BOX ( 1 DVD )
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a “ Szállítási és garanciális feltételek “ menüben talál.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 14:31 .

Ratchet&Clank Sony PS2 (PlayStation2) játékok, teljes sorozat - Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Eladó teljes Ratchet&Clank sorozat PS2-re.
Ratchet&Clank 1, 2, 3 + Ratchet Gladiator.
Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 13:18 .
Ratchet&Clank 1, 2, 3 + Ratchet Gladiator.
Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 13:18 .
Szivárvány LED Fidget Spinner - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nyerje meg 1 ft-ért vagy fix 278 ft-os áron.
Malajziából érkezik 20-38 nap szállítási idővel. A postaköltség ajánlottan 990 ft.
1 db/küldemény
ph/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 23:05 .

Építs versenyautót - kreatív készlet - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Vásárlás, illetve licitálás előtt kérem olvassa el az ismej+ oldalamat!
Terméket csak Dpd vaterafutárral 890, -ft-ért melyet a terméklapon is feltüntettem.
Kérném, hogy a termékek összevárásánál a mennyiséget, súlyt legyenek kedvesek figyelembe venni!
Építs saját veresenyautót.
A szett tartalmazza a szükséges elemeket, valamint a szerelési eszközöket.
22 db elemből áll, illetve a díszítéshez szükséges matricákból.
Csavarhúzója elektromos, melyhez 3db AAA elem szükséges.
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 19:17 .
Szemhéjtus - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 695 ft nem összevonható más termékkel.
sea/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 03:07 .
sea/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 03:07 .
Autó illatosító 1 pár egér - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK KÜLFÖLDRŐL, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ!!
1 pár/csomag
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 13:31 .
1 pár/csomag
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 13:31 .
Törlőkendő, univerzális, 3M "Prima Scoth-Brite" 3 db/cs - Jelenlegi ára: 440 Ft
Törlőkendő, univerzális, 3M "Prima Scoth-Brite" 3 db/cs
Termék azonosító: 259236
pamut
extra nedvszívóképességű
zöld
3 db Mennyiség: 3 db / csom(Egységár: 146. 67 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft*
Pick Pack Pont: 590 Ft*
Webox: 699 Ft **
Személyes (11-16h utalással! )
20 000 Ft felett Ingyenes!
* Futár maximum: 30 kg, 120x60x60 cm!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* Webox maximum: 25 kg, 41x38x64 cm!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 440 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
CITROEN C5 Üzemanyag Tank 5281/140 - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
CITROEN C5 2002 (2000-2004) 2000 cm3 Dízel 5 ajtós
Üzemanyag Tank eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: RHZ
Kivitel: kombi
Szín: ezüst
Klíma: Automata
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 5
Megjegyzés:
Klíma: Automata, ABS nincsSzállítási és fizetési feltételeink: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, munkanapokon 8: 00 - 16: 30, illetve szombaton 8: 00 - 11: 30 óráig, ettől eltérő időpontban nem lehetséges. Átvétel helye: NagycenkSTANDARD POSTAI CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 1500 Ft, ez esetben a csomag épségéért felelősséget vállalni nem tudunk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. NEM STANDARD CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 2000 Ft, ez esetben a szállítás során keletkezett károkért a felelősséget mi vállaljuk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. UTÁNVÉTTEL POSTÁZVA: 2000 Ft standardként felelősségvállalás nélkül, 2500 Ft törékenyként felelősségvállalással. MÁS FUTÁRSZOLGÁLAT ELŐRE UTALÁSSAL VAGY UTÁNVÉTTEL: Túlméretes csomag esetén: ára szállítási cím, súly és méret függvényében, erről célszerű kollégáinkat kérdezni, nagyságrendileg 5000 Ft-tól.
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 01:04 .

1.8m USB2.0 fgépkábel Konica Sanyo Vivitar 8pin - Jelenlegi ára: 1 199 Ft
vadonat új, raktárról azonnal, garival
Nincs minár
Az alábbi típusokkal kompatibilis(a típusok tájékoztató jellegűek, amennyiben nem biztos hogy ez való hozzá vásárlás előtt írja meg készülékének pontos típusát és leellenőrizzük a kompatibilitást.. )
TGreen USB2. 0 Konica Minolta kábel (1. 8m, zajszűrős, 8pin)
DiMage A200
DiMage E323 E500
DiMage X50 X60
DiMage Z3 Z5 Z6 Z10 Z20
Dynax 5D 7D
Maxxum 5D 7D
USB2. 0 Sanyo kábel (1. 8m, zajszűrős, 8pin)
Xacti VPC-E6 VPC-E7 VPC-E60
Xacti VPC-S6 VPC-S7 VPC-S60 VPC-S500
USB2. 0 Vivitar kábel (1. 8m, zajszűrős, 8pin)
ViviCam 3000 3815 3915 3930 4000 4345 4385 5195 5199 5340s 5385 5386 6300 6320 6324 7310 7388 7388s 8300 8300s 8600
Személyes átvétel: Bp (I. ker Attila út, DunaPlaza, M3-as bevezető, keleti, nyugati) Fót, Felsőgöd, Sződliget az általam javasolt időpontban, amennyiben ez nem megfelelő akkor postával előreutalással tudom küldeni +399Ft vagy utánvéttel +1275Ft. (utánvéttel csak legalább 10 pozitív és 95% feletti értékeléssel rendelkező vásárlóknak tudok küldeni)
Jelenlegi ára: 1 199 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 08:02 .

Installációs kábel BNC-BNC 0,8m - Jelenlegi ára: 713 Ft
7694 Installációs kábel BNC-BNC 0, 8m
Hossz: 0, 8m
BNC csatlakozókkal szerelt kábel.
Istallációs kábel, video rendszerekhez.
Jelenlegi ára: 713 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 18:35 .
Fali kulcstartó - Jelenlegi ára: 990 Ft
Néhány hónapja vásárolt fali kulcstartó eladó, hibája nincs.
Posta megoldható!
Minden kérdésre készséggel válaszolok!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 00:16 .
Posta megoldható!
Minden kérdésre készséggel válaszolok!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 00:16 .
Kisjenői Klein Ernő : Utca vége - Jelenlegi ára: 35 000 Ft
(FK0157)
Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kínálatú internetes festménykereskedését üzemelteti.
Ezernél is több festményt illetve képet kínál a galériánk folyamatosan.
-----------------------------------------------------------------------
Minden darabot gondosan megtisztítunk, az összes keretet felújíttatjuk, képeinket újra kereteztetjük.
Képeink azonnal ajándékba adható illetve falra akasztható állapotban vannak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Minden kép eredetiségére a kínálatunkban élettartam- és pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.
-----------------------------------------------------------------------
Nyugodtan rendeljen postai úton is, csomagolásunkat rendkívül körültekintő és precíz csapat végzi.
Minden galériánkban vásárolt kép után számlát, igény esetén garancialevelet állítunk ki.
Kérem nézze meg a további hatalmas festménykínálatunkat.
A kép mérete: 33 x 43, 5 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Karton
A kép Kisjenői Klein Ernő (Szeged) alkotása. Jelezve Jobbra lent "Kisjenői Klein Ernő Szeged, 1926"
A vászon egy helyen kissé repedezett. Keret: Ép
További alkotásokat tekinthet meg a művésztől ide kattintva!
Termékeim között több utcakép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Egyéb
Szegeden volt rajztanár, a deportálásban hunyt el.
Kisjenői Klein Ernő olykor dramatikus tartalmú figurális és tájképekkel jelentkezett. Juhász Gyulát ábrázoló portréja helyi magántulajdonban van. A Móra Ferenc Múzeum "Szántóföld" c. pasztelljét őrzi.
A termékről további nagy felbontású képek!
Jelenlegi ára: 35 000 Ft
Az aukció vége: 2017-07-31 07:05 .

Chad Valley baba fürdető / nővér kocsi kislányoknak - Jelenlegi ára: 18 990 Ft
Eladó a képen látható Chad Valley baba fürdető / nővérkocsi kislányoknak.
Mérete: 57 x 42 cm
Állapotát a képek tükrözik, úgy tűnik, hogy hiánytalan. Nem raktam össze, de maga a doboz is bontatlannak tűnt, a fényképek miatt bontottam ki. Magyar nyelvű leírás nincs hozzá.
Kérlek vedd figyelembe, hogy a termékek használtak, így apró folt, kopás előfordulhat rajtuk. A nagyobb hibákat próbálom jelezni. Ha esetleg valamit nem vettem észre, bátran szólj, s megbeszéljük : )!
A termékeket használat előtt tisztítani szükséges!!
Kérdezz Bátran: ))
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani!!
Számlaszámom: 11732064-20064251 OTP Bank
Jelenlegi ára: 18 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-17 07:46 .
1 pár Orthoped lúdtalpbetét több méretben - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 1390 ft több termék vásárlása esetén nem összevonható.
Válasszon méretet a második képről! Vágható!
joi/
Minden 1 ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 03:22 .

4 db banán radír - Jelenlegi ára: 1 Ft
A termék külföldről érkezik, 2-3 hét szállítási idővel. A postaköltség 675 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Szín nem választható, véletlenszerűen küldik.
4 db/csomag
Minden 1 ft!
my/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 08:18 .

2017. július 26., szerda
0488 Antik SINGER 15 fémdoboz pléh doboz - Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Gyönyörű állapotban megmaradt zöld-arany színű SINGER feliratos fém varrógép alkatrészes doboz, pléhdoboz. Szélesség: 8 cmHosszúság: 16 cmMagasság: 4. 5 cmSúly: 0. 13 kg
Termékeim között több fémdoboz található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( plédoboz pléhdoboz pléh doboz fémdoboz fém doboz reklámdoboz reklám doboz )
Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2017-07-31 06:06 .
Termékeim között több fémdoboz található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( plédoboz pléhdoboz pléh doboz fémdoboz fém doboz reklámdoboz reklám doboz )
Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2017-07-31 06:06 .
Fidget Spinner - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nyerje meg 1 ft-ért vagy fix 278 ft-os áron.
Malajziából érkezik 20-38 nap szállítási idővel. A postaköltség ajánlottan 895 ft.
Válasszon színt!
ph/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 02:33 .

Delica gyöngy - Jelenlegi ára: 550 Ft
Matt opak fehér delica.
5, 3 gramm.
Személyesen Budapesten, Veszprémben vagy Székesfehérváron előre egyeztetett időpontban vehető át. A posta a vevőt terheli. Nem törlök licitet, ha te nyersz, a hatályos jogszabályok szerint köteles vagy kifizetni és átvenni a terméket. Csak ajánlottan, előreutalás után postázok, a pénz beérkezését követően 3 munkanapon belül. Utánvét kizárva. A postaköltség a mindenkori postai díjszabásnak megfelelően alakul. A postázás mikéntjét minden esetben egyeztessük fizetés előtt, hogy a lehető legkedvezőbb legyen számodra.
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 22:24 .

RENAULT SCENIC Üzemanyag Tank 7056/147 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
RENAULT SCENIC 0000 (1995-1999) 1600 cm3 Benzin 5 ajtós
Üzemanyag Tank eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: K7MA7
Kivitel: ferdehátú
Szín: bordó
Klíma: Manuális
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 5
Megjegyzés:
Klíma: Manuális, ABS nincs
Szállítási és fizetési feltételeink: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, munkanapokon 8: 00 - 16: 30, illetve szombaton 8: 00 - 11: 30 óráig, ettől eltérő időpontban nem lehetséges. Átvétel helye: NagycenkSTANDARD POSTAI CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 1500 Ft, ez esetben a csomag épségéért felelősséget vállalni nem tudunk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. NEM STANDARD CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 2000 Ft, ez esetben a szállítás során keletkezett károkért a felelősséget mi vállaljuk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. UTÁNVÉTTEL POSTÁZVA: 2000 Ft standardként felelősségvállalás nélkül, 2500 Ft törékenyként felelősségvállalással. MÁS FUTÁRSZOLGÁLAT ELŐRE UTALÁSSAL VAGY UTÁNVÉTTEL: Túlméretes csomag esetén: ára szállítási cím, súly és méret függvényében, erről célszerű kollégáinkat kérdezni, nagyságrendileg 5000 Ft-tól.
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 23:04 .

Eljegyzési esküvői parti lufi - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ max 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE nem vonható.
Gyémánt gyűrű alakú lufi.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-27 05:19 .
Gyémánt gyűrű alakú lufi.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-27 05:19 .
JSB Exact Heavy légfegyver lövedék 4.5 mm - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
A cseh JSB Bohuminban cég készíti a világ legjobbjának tartott légfegyver lövedéket. A cég nagy hangsúlyt fektet a minőségre, melyben az alapító, Josef Schulz a saját sportlövő tapasztalatait használta fel. Jelenleg 32 országba exportálják a terméket, többek között az USA-ba, Japánba, Angliába és Európa több országába is. Több gyártó is ezt a típust ajánlja légfegyvereihez.
- nagy tömegű lövedék
- felhasználási terület: Field Target lövészet
- nagy távolságú lövészetre ajánlott (50 méter)
- pontos méret, nagy stabilitás
- nagyon jó szóráskép
- sokféle légfegyverhez használható
- nagy találati pontosság jellemzi.
Ajánlott 16 J vagy annál nagyobb csőtorkolati energiájú légfegyverekhez. Tömege 0. 67 g. A doboz tartalma 500 db lövedék.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 20:17 .

Műanyag védő tok / hátlap - Hybrid Protector - PIROS - HUAWEI P10 - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Műanyag védő tok / hátlap - Hybrid Protector - PIROS - HUAWEI P10

ACC-86658MobilAsz
- Gyors kommunikáció a hét minden napján, kérdezzen bátran, válaszolunk!
- Rugalmas, kedvez? szállítási feltételek
- Valódi információk, min? ségi termékek garanciával és számlával
- Nyomon követhet? rendelés, folyamatos tájékoztatás, min? ségi szolgáltatás
A készlet állapotáról licit el? tt kérjük érdekl? djön vagy ha kérdése van a termékkel kapcsolatban nyugodtan tegye fel! A Mobil Ász örömmel áll rendelkezésére.
Áraink a napi beszerzési árakhoz és a lehet? ségeinkhez képest lehetnek alkuképesek, nyitottak vagyunk minden számunkra elfogadható alku lehet? ségre, ezért ha ilyen észrevétele van nyugodtan írja meg nekünk és igyekszünk miel? bb válaszolni.
Áru elcserélésre nincs lehet? ség, minden termékünk számlával és garanciával kerül forgalomba igényes, biztonságos csomagolásban.
Kérem rendeléskor pontosan adja meg a szállítási címet és a számlázási adatokat, a gördülékeny ügyintézés érdekében! Kérjük az átutalás közlemény rovatában tüntesse fel az Ön vaterás felhasználó nevét (amennyiben van), hogy követhet? legyen az ügyintézés!
A szállítási határid? raktárkészleten elérhet? termék esetében:
A megrendelés értékének bankszámlánkra történ? megérkezését? l számított 5 munkanap ( hétvége nem számít bele), de gyakorlatban ha minden rendben van, akár 3 napon belül szállítható a termék.
A szállítási határid? egyedi rendelésre érkez? termék esetében:
Az ilyen termékek esetében a várható szállítási határid? mindig egyedi egyeztetést igényel, ezért kérjük, hogy rendelés el? tt mindig érdekl? djön a készlet állapotáról! Köszönjük.
Cégünk folyamatosan forgalmaz mobiltelefonokat, navigációkat és tartozékokat, ha bármilyen olyan termékre van igénye ami nem szerepel jelenlegi aukcióinkban, kérdezzen bennünket bizalommal, ha beszerezhet?, akkor elérhet? vé tesszük Önnek a piactéren.
Jelenlegi ára: 1 999 Ft

DJ Hero PS3 Játék - Jelenlegi ára: 1 980 Ft
Eladó DJ Hero PlayStation 3 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
Jelenlegi ára: 1 980 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 12:29 .

ERBA villáskulcs 21-23 mm.06213 - Jelenlegi ára: 786 Ft
ERBA villáskulcs 21-23 mm..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .
Jelenlegi ára: 786 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 09:34 .
Jelenlegi ára: 786 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 09:34 .
DENVER ACT-8030W akció kamera fullHD +kijelző - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kaptam egy másik kamerát, így erre már nincs szükségem.
Csak annyi tartozék van, ami a képeken látható: maga a kamera, akkumulátor, vízálló tok, keret.
Villámáron a kiszállítást én állom!
Gyári specifikáció:
- FullHD akciókamera Wi-Fi funkcióval, beépített 2"-os kijelzővel
- 8 Megapixeles CMOS szenzor 6G lencsékkel
- vízszintes látószög 86°, függőleges: 46°
- video felbontás: 1080P (1920x1080)@60fps, 1080P@30fps, 720P (1280x720)@120fps, 720P@60fps
- videó formátum: . MOV (H. 264)
- állókép felbontás: 16MP (4640x3480), 12MP(4000x3000), 8MP(3264x2448), 5MP (2592x1944)
- lassított felvétel (slow motion), timelapse funkciók
- kép formátum: JPG
- beépített mikrofon
- beépített memória: 1GB DDR3 (a készülék részére)
- 32GB-ig bővíthető micorSD kártyával
- visszajátszás: HDMI vagy Wifi-n keresztül, illetve PC külső adathordozóként ismeri fel
- microUSB csatlakozó töltéshez és adatátvitelhez
- 1200mAh lithium akkumulátor
- üzemidő (gyári): 47 perc bekapcsolt Wifi-vel, 95 perc anélkül
- ingyenes android és ios applikáció
- a vízhatlan tokjában 45 méterig vízálló
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-08-05 13:39 .

Ajándéknak fa ládika 12*12*7,5 cm méretű - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható fa ládika, ajta zsanéros, illetve bajonettzárral zárható.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 04:21 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 04:21 .
1 pár Orthoped talpbetét szilikon - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
fin/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-27 09:34 .
fin/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-27 09:34 .
Kugler Henrik Gerbeaud üvegje - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
20 cm magas. K. H. Gerbeaud Successeur Budapest6
! Fontos ! Licitálás elött kérdezzen rá, biztosan meg van-e a tétel, mivel azokat több helyen is árulom!
(meghiúsult adásvételnél a Vatera rendszere nem engedi az eladónak, hogy az adásvételt pozitívra értékelje)
Kérjük az adásvételt visszaigazolás után 14 napon belül rendezni, mert ellenkező esetben a tételt újraindítom.
Telefonos ügyintézés nincs! #11766 @ vit
kaalmaan_item_187000025_
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2017-07-31 22:21 .

IBM Lenovo T400 touchpad / palmrest - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Minden vásárlásról számlát állítok ki!
Az ár FIX! Csere, beszámítás köszönöm nem érdekel.
További termékeim itt!
Ha valami másra van szükséged ehhez a típus vagy máshoz jelezd és felrakom, ha van!!!
Utánvétel nem probléma és előre se kell utalnod semmit!!!
Postázás maximum 2 munkanapon belül.
Garancia 1 hét a kézhez vételt követően!
A hiba megállapításához a vevőnek vissza kell juttatni a terméket az egyeztetett címre.
Amennyiben az eladott termék a hibás a postaköltséget is állom!
Hibásan meghirdetett termékre semilyen garanica nem vonatkozik!!!
Tévedés és elírás joga fentartva!
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 10:20 .
Karácsonyi ledes világítás kültérre és beltérre 10 méter hideg-fehér - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Kiszállítás 1-2 munkanap alatt
10 méter led karácsonyi világítás
Szín: hideg- fehér
1, 4 Watt/méter
Akár az ünnepek alatt megtérülhet a beruházás
8 különböző fényhatás választható
Garancia: 1 hónap
Többi termékem itt találod!
Minden egyéb terméket ingyen postázok, csak egyszeri postaköltséget számolok fel!
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-05 18:22 .

Gopro outdoor kit - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
eredeti vadonatúj Gopro outdoor set (teljesen sértetlen gyári csomagolásban, NEM HASZNÁLT! ) használható Gopro 2, 3, 4+ verziókhoz.
a set tartalma:
-gyári doboz
-rugalmas fejpánt (head stripe)
-mellkas pánt (chesty)
-teleszkópos monopod rúd
-kerékpárra, quadra, motorra stb szerelhető kiegészítő
-hozzá való csavarok
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-16 06:24 .

150 db fűzhető kristály gyöngy - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 795 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-5 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
150 db/csomag.
atl/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-23 09:23 .
150 db/csomag.
atl/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-23 09:23 .
Powerplus akkumulátoros ablaktisztító /POW-X371LI/ - Jelenlegi ára: 13 980 Ft
Teljesítmény 3, 6 V / 1500 mAh
Akku tipusa LI-ION
Töltő névleges feszültsége 230V
Töltő frekvenciája 50 Hz
Tisztitó tartály térfogata 160 ml
Fogadótartály térfogat 220 ml
Tartozék
1 db töltő
1 db szivacs
1 db kézikönyv
Garancia 36 hónap
Jelenlegi ára: 13 980 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 17:49 .
Akku tipusa LI-ION
Töltő névleges feszültsége 230V
Töltő frekvenciája 50 Hz
Tisztitó tartály térfogata 160 ml
Fogadótartály térfogat 220 ml
Tartozék
1 db töltő
1 db szivacs
1 db kézikönyv
Garancia 36 hónap
Jelenlegi ára: 13 980 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 17:49 .
DÍSZDOBOZOK - Ballantines - 3 db - Jelenlegi ára: 750 Ft
A képen látható Ballantines fém díszdobozok szép állapotban!
Személyesen reggel 8. 30 előtt vagy 17. 30 körül vehető át a Corvin negyednél, Kálvin téren, Bakáts téren.
Esetleg a Bornemissza tér környékén és az Örsön.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 18:22 .
2017. július 25., kedd
50 db-os fából készült szív dekoráció - Jelenlegi ára: 1 Ft
Tökéletes esküvői köszönőajándék
Vintage esküvők elengedhetetlen kelléke
Asztaldísznek is kiváló
De szerelmet is vallhatunk a kis szívek segítségével ; )
anyaga: fa
mérete: 10x 14 mm
színe: natúr
A csomag 50 db szívet tartalmaz.
A termék külföldről érkezik, a szállítási idő 15-30 munkanap. Kérem, csak ennek ismeretében licitáljon!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-27 05:19 .
Vintage esküvők elengedhetetlen kelléke
Asztaldísznek is kiváló
De szerelmet is vallhatunk a kis szívek segítségével ; )
anyaga: fa
mérete: 10x 14 mm
színe: natúr
A csomag 50 db szívet tartalmaz.
A termék külföldről érkezik, a szállítási idő 15-30 munkanap. Kérem, csak ennek ismeretében licitáljon!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-27 05:19 .
Elektromos fogkefe 3 fejjel - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-5HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ!!
3 cserélhető fejjel, elem nélkül. /2 db AA/
jew2
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-23 08:49 .
3 cserélhető fejjel, elem nélkül. /2 db AA/
jew2
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-23 08:49 .
Metal Gear Solid 4 Guns of the Patriots PS3 Játék - Jelenlegi ára: 2 680 Ft
Eladó Metal Gear Solid 4 Guns of the Patriots PlayStation 3 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
Jelenlegi ára: 2 680 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 15:20 .

Star Wars The Force Unleashed Ultimate PS3 Játék - Jelenlegi ára: 4 680 Ft
Eladó Star Wars The Force Unleashed Ultimate Sith Edition PlayStation 3 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
Jelenlegi ára: 4 680 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 15:26 .

92% Aloe Vera gél - Jelenlegi ára: 1 Ft
POSTAKÖLTSÉG 895 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-5 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
40 g.
jus/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-26 10:35 .
40 g.
jus/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-26 10:35 .
Vagány Fidget Spinner - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nyerje meg 1 ft-ért vagy fix 278 ft-os áron.
Malajziából érkezik 20-38 nap szállítási idővel. A postaköltség ajánlottan 1290 ft.
1 db/küldemény
Válasszon színt!
ph/
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-22 18:34 .

Dupla oldalas Ghost Glass, Szellem üveg, bűvész trükk, kellék, KIÁRUSÍTÁS - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Egy bűvész áruház kényszerült bezárásra. Így átlagosan a termékek a beszerzési áruk alatt kerülnek eladásra.
A kellékek mindegyik leírás nélkül kerül eladásra majd pedig e-mail-en keresztül kapja meg a leírást hozzá.
Aggaszt a sok használhatatlan kellék amit megveszel máshol és a végén rájössz hogy nehéz lebukás nélkül előadni? Bezzeg milyen jó trükknek is tűnt…
Na ennek most ez a trükk véget vet! Egy teljesen átlátszó üveg darab amire ha rálehelsz kirajzolódik a néző által választott kártya lap. És ha egy kicsit megakarod fűszerezni akkor a másik oldala is használható ezzel az ÚJ szellem üveggel.
Ajánlott életkor: 12+
Besorolás: Kezdő
Betanulási idő: 1 óra.
Méretek: 5*5cm
https: //www. youtube. com/watch? v=3iEO6gJiAXg
A csomag tartalma: 1db szellem üveg, 1db angol leírás.
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 20:23 .

Exakta 35-70mm f/3.5-4.8 MC macro objektív - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Exakta 35-70mm f/3. 5-4. 8 MC macro objektív a képeken látható állapotban eladó!
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 11:15 .
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 11:15 .
ÖRDÖGŰZÉS EMILY ROSE ÜDVÉÉRT BLU-RAY (HAZAI KIADÁS!) - Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Gyűjteményemből eladó a fotókon látható, HAZAI MEGJELENÉSŰ blu-ray film!
Ritkaság, kereskedelmi forgalomban már nem kapható!
Újszerű, makulátlan, "gyűjtői" állapotú!!!
HAZAI MEGJELENÉSŰ,
MAGYAR FELIRATOT TARTALMAZ!
FONTOS:
Vásárlás előtt
kérem érdeklődjön a termék megléttéről,
mert máshol is hirdetem!
Személyes átvétel (előzetes egyeztetés után),
Budapesten ill. Salgótarján és környékén oldható meg.
Természetesen (előre utalást követően) postázom is a terméket a lehető legnagyobb körültekintést fordítva a biztonságos csomagolásra, hogy a termék ne sérüljön!
Bármi kérdése van szivesen válaszolok.
Kérem tekintse meg a többi eladó
blu-ray filmemet is, katt ide!
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 07:07 .
samsung nc10 hangszoró pár - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
samsung nc10
hangszóró pár
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 08:39 .
hangszóró pár
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 08:39 .
Kültéri rovarriasztó matrica - Jelenlegi ára: 1 Ft
Több darab aukcióim között! Szállítás Kínából 2-5 hét. Postaköltség 695 ft. A posta nem összevonható.
MINDEN 1 FT-RÓL!
jus/
Ragassza fel az ajtóra/falra a bogarak messze elkerülik.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-26 00:55 .

Csodateknős formakereső fejlesztő ügyességi játék - Jelenlegi ára: 1 750 Ft
Csodateknős formakereső fejlesztő ügyességi játék
Olyan játékot keresel gyermekednek, ami nem csak leköti a figyelmét és jó szórakozást nyújt, de a logikáját és a térlátását is egyaránt fejleszti?
Ez az egyszerűen kezelhető logikai csodateknős nagyszerű választás lesz. A nagy méretű, műanyagból készített lenyelhetetlen kiegészítő formák biztosítják a veszélytelen, önfeledt szórakozást és tanulást.
Ezzel a kicsiknek való fejlesztő játékkal nagyszerű élményt nyújthatsz gyermekednek, aki egyszerre szórakozhat, tanulhat és fejlődhet. A teknősben található 6 darab különböző alakú színes, erős műanyagból készített formát a páncélon lévő, azonos formájú lyukakba kell illeszteni. A kicsiknek minden forma megtalálása hatalmas sikerélményt nyújt!
A teknős lábait golyók helyettesítik, orrára pedig madzagot köthetsz, így könnyedén guruló élménnyé válhat. Gyermeked a legnagyobb kalandokba is magával viheti.
Segíti a kéz-szem koordináció, a finommozgás, a szín- és formafelismerés fejlesztését!
Technikai információk:
Formakereső ügyességi játék
Teknős alakú
6 különböző forma illeszthető a teknős páncéljába
Logika, térlátás és finom-motoros mozgás fejlesztő
Lenyelhetetlen kialakítás
Anyaga: műanyag (káros anyagot nem tartalmaz)
3 éves kortól ajánlott
A termékre 12 hónap garanciát vállalunk!
Eredeti ár: 2 990 Ft
Akciós ár:
1 750 Ft
Jelenlegi ára: 1 750 Ft
Az aukció vége: 2017-08-01 15:22 .
Digitális gramm mérleg / ékszermérleg 0,01 / 500g - Jelenlegi ára: 4 390 Ft
Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
Digitális gramm mérleg / ékszermérleg 0, 01 / 500g
Tulajdonságok:
Méréshatár: 500g
Pontosság: 0, 01
Mérési egységek: g, oz, dtw, ct, gn
Kijelző: nagy LCD , kapcsolható kék led háttérvilágítással
Elemszükséglet: 2x AAA (csomagban)
Méretei: 11 x 10 x 2cm
Jól olvasható LCD kijelző
Automata kikapcsolás
Automata kalibrálás
Telepgyengülés jelző
Túlterhelés elleni védelem
Rozsdamentes acél tálca
Eredeti ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
4 390 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!
Jelenlegi ára: 4 390 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 17:25 .
Ciánkáli a vezérkarnak - Kisch, Egon Erwin - Jelenlegi ára: 480 Ft
Ciánkáli a vezérkarnak - Kisch, Egon Erwin
Sorozatcím:: Zrínyi-zsebkönyvek
Fordítók: Striker Judit, Tandori Dezső, Jolesz László, Gordon Éva, Fodor Ernő, Gerényi Tibor
Kiadó: Zrínyi Katonai Kiadó
Kiadás éve: 1987
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Alföldi Nyomda
ISBN: 9633263808
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 458 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 10. 00cm, Magasság: 18. 00cm
Súly: 0. 30kg
Állapot: Jó
Megjegyzés: Fedő borítója kissé sérült.
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség: Budapest V. kerület, IX. kerület, Baja, Balatonfüred, Békéscsaba , Debrecen Dunaújváros, Eger, Gyöngyös , Győr, Kecskemét, Mátészalka, Miskolc, Nyíregyháza , Pécs, Sopron, Szarvas, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, ZalaegerszegHázhozszállítás GLS futárszolgálattal: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 890 Ft4. 000-7. 999 Ft - 690 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 690 Ft4. 000-7. 999 Ft - 550 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor- PayPal rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés rendelés véglegesítéskor
[(**5923852**)]
Jelenlegi ára: 480 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 12:01 .

Asus Z92J webcam - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Asus Z92J
webcam
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 08:39 .
webcam
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2017-08-15 08:39 .
175/70 R14 Barum Polaris 84T gumi+ felni 1-1db - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Eladó a képeken látható
175/70 R14 Barum Polaris 84T gumi+felni 1-1db
A felni 3000 a gumi 1000 Ft.
Csak ez az 1 db van.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 15:06 .

Macska, cica nyakörv 1 Ft-tól - NMÁ! Több színben. - Jelenlegi ára: 1 Ft
Macska, cica nyakörv 1 Ft-tól - NMÁ! Több színben.
Színválaszték:
* kék, barna, zöld, rózsaszín, piros, citromsárga
Méret: S
Megrendeléskor legyen szíves jelezni a kívánt színt.
A termék külföldről érkezik, a szállítási idő 2-5 hét.
További termékeimet itt találja: csak1ft termékek
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2017-07-30 01:03 .

2017. július 24., hétfő
Forrasztóón toll 1mm /SWCU1/17/ - Jelenlegi ára: 650 Ft
FORRASZTÓÓN SWCU 1/17
-FORRASZTÓÓNTOLLRA EMLÉKEZTETŐ ADAGOLÓS HÁZBA
-GYORSAN ADAGOLHATÓ
-AZ ÓN JELLEMZŐI;
-ÁTMÉRŐ; 1mm
-SWCU; 99, 5/0, 5%/
-GYANTA; 2, 2%
-NETTÓ SÚLY; 19g
-MÉRET; 17x91mm
ÁTVEHETŐ
-SZEMÉLYESEN
-AJÁNLOTT LEVÉLKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN; 495. -Ft
Jelenlegi ára: 650 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 20:34 .

Spin mop felmosófej 2 db - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
A Spin Mop forgófejes felmósóhoz a speciális egyedi felmosófejek melyek akár kétszer több nedvességet tudnak felszívni a hagyományos felmosókhoz képest.
Speciális mikroszálas felmosófejek
Mosógépben is moshatók
2 db-os csomag
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 20:23 .
Speciális mikroszálas felmosófejek
Mosógépben is moshatók
2 db-os csomag
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 20:23 .
Aspensport túra övtáska - 2x kulacstartó - Jelenlegi ára: 4 750 Ft
ASPENSPORT ÖVTÁSKA
ideális futáshoz, túrázáshoz
2 oldalt kulacstartó, zsinórral állítható
elől cipzár illetve heveder túramatracnak
bennt 2 extra tépőzáras zseb apróbb dolgoknak, iratoknak
Táska: 30 cm széles és 22 cm magas
Jelenlegi ára: 4 750 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 14:58 .

0A385 Díszes egyiptomi bőr doboz - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Oldalán körben egyiptomi motívumokkal díszített csatos bélelt bőr doboz. Tetején sok alakos egyiptomi jelenettel. Szélesség: 17 cmHosszúság: 24 cmMagasság: 5 cmSúly: 0. 472 kg
Termékeim között több bőr doboz található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több díszdoboz található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( doboz tároló láda ládika dobozka fáraó egyiptomi egyiptom egypt fáraók fáraós klepoátra cleopátra )
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2017-07-28 06:37 .

ÚJ!!! - Nescafe Dolce Gusto Piccolo - Krups KP 100B - Jelenlegi ára: 7 900 Ft
Teljesen új, bontatlan kapszulás kávéfőző.
6 db próbakapszulával
Személyes átvétel Budapest - Zuglóban elére egyeztetett időben.
Nem postázom!
Jelenlegi ára: 7 900 Ft
Az aukció vége: 2017-07-29 20:35 .

STM9-TRI SZTEREO MIKROSZKÓP TARTOZÉKOKKAL ELADÓ - Jelenlegi ára: 290 000 Ft
BTC STM9-TRI professzionális zoom (0, 65x - 6, 0x) trinokuláris sztereomikroszkóp alsó-felső megvilágítással (220V) eladó. Keveset használt, újszerű állapotban van.
Tartozékok:
- 1 db Pro Microscan 5822 mikroszkóp kamera, adapterrel, CD-vel
- 1 db led-es tárgylemez lámpa
- 2 db Btc sztereomikroszkóp adapter - WF 5X
- 2 db Btc sztereomikroszkóp adapter - WF 0, 5X
- 1 db Btc sztereomikroszkóp adapter - WF 25X
Jelenlegi ára: 290 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 13:33 .

Mérőszalag TREMBLAY DECA1 - 10 m - Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Mérőszalag TREMBLAY DECA1
10 m-es üvegszálas feltekerhető mérőszalag.
Gyári új, jótállással.
Készlettől függően raktárról, vagy rendelésre. Vásárlás előtt kérjük, egyeztess!
Az itt látható kép katalógus kép!
Kérjük, a nevünk mellett található i+ ikonra kattintva, olvasd el a cégünkről szóló külön információt !
Kérjük, hogy a nem regisztrált, ellenőrizetlen, értékeléssel nem rendelkező, komoly szándék nélküli érdeklődők ne licitáljanak, mert a meghiúsult üzletek rengeteg felesleges munkát és bosszúságot okoznak. Regisztráció nélküli, vagy legalább 5 pozitív értékeléssel nem rendelkező vásárlót csak előre utalással szolgálunk ki !
Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2017-08-13 22:32 .

18 x 1 w PAR Spot led lámpa - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
18 x 1 w PAR Spot led lámpa
Eladó a képen látható spotok. 18 x 1 w. A lámpák dmx vezérelhetők master / slave -ben működnek.
Postázás lehetséges.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 07:34 .

Bubblebum Sneck 3 részes utazópárna - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Fejtámlához csatlakoztatható, extra puha anyagokból, tároló zseb, könnyen hordozható a tartozék pánttal, 3 részes utatópárna.
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 10:29 .
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 10:29 .
NÉMA FUTÁS BLU-RAY (SILENT RUNNING 1971) /FELIRATO - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Néma futás BLU-RAY /KULT SCI-FI/
(Silent Running, 1971)
raktáron
A Földön már kipusztult minden élőlény és a növényekből is csak néhány maradt fenn, az is egy üvegházszerű űrhajó veteményes kertjében. Az ökológus és botanikusból álló legénység azon dolgozik, hogy megőrizze és később visszatelepítse a Földre a még megőrzött növényzetet. Később utasítást kapnak, hogy semmisítsék meg az üvegházat és szolgáltassák vissza a kereskedelmi célokat szolgáló űrhajót. A két tudós nem hagyja annyiban a dolgot és megtagadja a parancsot.
Nemzet: amerikai
Stílus: sci-fi
Részletek
Szereplők: Bruce Dern, Cliff Potts, Ron Rifkin
Rendezők: Douglas Trumbull
Producer: Michael Gruscoff
Formátum: színes, feliratos
Audio: olasz (Dolby Digital 2. 0 Mono), angol (DTS-HD Master Audio 2. 0), portugál (Dolby Digital 2. 0 Mono), kasztíliai (Dolby Digital 2. 0 Mono), japán, latin spanyol, orosz
Feliratok: kasztíliai, arab, brazíliai portugál, cseh, dán, holland, finn, francia, görög, hindi, magyar, olasz, japán, koreai, latin spanyol, norvég, svéd, török, orosz, kantoni, thai
Képarány: 1. 85: 1
Lemezek száma: 1
Stúdió: Universal Pictures
Megjelenés dátuma: október 9, 2015
Időtartam: 90 perc
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 12:00 .

Éhezők viadala 2. rész Futótűz blu ray - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képeken látható film.
Eredeti, jó állapotú.
Sajnos kétszer sikerült megvennem. : -(
Csak akkor licitálj, ha komoly a szándékod; ha a megnyert árút valóban meg kívánod venni, s az ügyletet 2 héten belül le tudjuk bonyolítani!
Az átutalást, vagy postai készpénzfizetést megkapva 1-2 munkanapon belül azonnal postázok.
Utánvételt nem vállalok!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2017-08-14 10:27 .

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)